top of page

Best of Harvest 2020

Hála a napsütéses szeptembernek! A viszonylag hűvös csapadékos augusztus után szép szőlő és finom must lett az eredmény. Így tudom szummázni a 2020-as szüretet.


A tavalyi évhez képest kevesebb, de jó minőségű szőlőt szüreteltünk és dolgoztunk fel. Köszönet az égieknek a nagyszerű szüreti időért, valamint a jó termésért.


Idén sem volt könnyű feladat a szüret, viszont volt idő élvezni a csapatmunkát. Persze leginkább talán a szüret végi bográcsozás, koccintás esett mindannyiunknak jól.


Örülünk, hogy most már pihen a prés és mi is, a borok pedig mind biztatóan fejlődnek a pincében. Voltak rajnai és furmint területek, ahol megjelent egy kis botritisz. Az eredmény így is tiszta és zamatos must lett. Ráadásul tavaly óta minden területünk túl van az organikus átálláson.


A csapat augusztustól kiegészült Benesch Antal fiatal borásszal, neki ez volt az első szürete a Szent György-hegyen.


Kokó, a pince kutyánk minden mozzanatát ellenőrizte a munkafolyamatnak. Ő az egyik minőségellenőrünk, ha neki ízlik a szőlő, akkor kiemelkedő évjárat lesz.


Összegyűjtöttünk pár képet, hogy megőrizzük az emlékeket.


Botond teszteli a rajnai mustot, a prés tetején állva. Igazi bohém pózolás.

A Szent György-hegy reggel. Északi oldal, a Mogyorós-dűlő felé haladva.


Folyik a munka, szépen sorban megtelnek a ládák szőlővel. Háttérben a Szent György-hegy “csúcsa”.


Kokó mindenkit szemmel tart.

Nem csak szép, isteni az illata és az íze a rajnai rizlingnek a Mogyorós dűlőben.

Ki kér egy kis rajnait? Gyönyörűek.


Erjed a 2020-as Váradi Sauvignon blanc, részben a Gilvesy Sauvignon Blanc borunkhoz.


Több száz vagy inkább ezer ládát mostunk el. Jövőre számolni fogjuk.


Cheers! Marcello, Antal, én és Botond.


Jó volt a lecsó! :) 2021-ben folytatás következik. Addig is látogassatok meg minket vagy koccintsatok otthon egy pohár borral a misztikus Szent György-hegyről.




Comments


logo_with_title_HUN_white_long_2x.png
bottom of page